Personal Challenge in 10 steps - avagy utazás a koponyám körül 10 lépésben
július 09, 2018
Sziasztok! :)
Mentő Anna, a Lap lap után bloggerinája kihívott erre a kis részben könyves tagre, amin keresztül kicsit jobban megismerhettek. Igyekeztem inkább a személyiségre kihegyezni, mint például a szeretett dolgokra. Kezdjük!
Első megálló: 10 titok
Nem a legféltettebbek, de nem is olyan kitérő válaszok.
Mentő Anna, a Lap lap után bloggerinája kihívott erre a kis részben könyves tagre, amin keresztül kicsit jobban megismerhettek. Igyekeztem inkább a személyiségre kihegyezni, mint például a szeretett dolgokra. Kezdjük!
Nem a legféltettebbek, de nem is olyan kitérő válaszok.
1. Hipotireózis
Magyarul a pajzsmirigyem alulműködik. Hormont szedek rá, napi egy szemet a 75 milligrammos és negyed szemet az 50 milligrammos gyógyszerből jelenleg.
2. Köszönésfétis, de minek?
2. Köszönésfétis, de minek?
Furcsán hangozhat, de a köszönés számomra semmi tiszteletet nem mutat. “Észreveszed, megtiszteled embertársad” -> hogyne, városban meg azért nem köszönsz, azért nem tiszteled meg őket, mert többen vannak?
Szerintem jó ismerősök egyből a lényegre térnek, idegenek nem foglalkoznak vele, csak hivatalos helyeken és ünnepélyeken kellene alkalmazni, mert ott úgyis sok a formalitás és az etikett. Szeretem és kell is tisztelni az embereket, de ne így, ez semmi. Pont azért is semmi, mert annyira fel van magasztalva, hogy sokat tesz ahhoz, hogy milyennek látnak az emberek. Ettől függetlenül persze köszönök, mert úgy tanítottak, és sokaknak ez jelenti a tiszteletet. De én nem várom el.
3. Önelszabotálás
3. Önelszabotálás
Saját magam legnagyobb ellensége vagyok, és nem mindig veszem észre, csak utólag. Legtöbbször abban nyilvánul meg az önelszabotálásom, hogy engedek a komfortzónámnak és nem törekszem javítani érzelmi állapotomon.
4. A komfortzóna szűk határa
4. A komfortzóna szűk határa
Ha már szóba került, olyan szűk a komfortzónám, hogy nagyon (be szép magyar mondat). Példának okáért, mentem már busszal egyedül a városba, vettem már ajándékot egyedül, ismerem is a helyet, ahol vásárolnék, de mivel olyan még nem volt, hogy azért buszozzak be egyedül a városba, hogy ajándékot vegyek ezen a helyen, ezért ez egy új helyzet, így visszakozok megtenni. Ugyanitt: ismerős hely ismeretlen pékségébe se mentem még, a lakóhelyem boltjába sosem mentem el otthonról (máshonnan igen, egyszer), nem vettem még magamnak vasútállomáson jegyet stb.
Tudom, jónak ígérkezik a felnőtt élet.
Tudom, jónak ígérkezik a felnőtt élet.
5. Saját szavak
Néhány saját kifejezést használok, főleg színekre: City-kék (a Manchester City mezének színe), elektronikus paintlila (csúnya, paintes árnyalatai a lilának), narancslé-sárga (néhány narancslé színe).
Egyéb: zabálja a vizet (nehezemre esik egy litert is inni egy nap alatt, úgyhogy amikor kényszerítem magam erre, akkor “zabálnom kell a vizet"), satufék (azok az agyi kattanások, amikor időnként komfortzónámon kívülre esnek amúgy komfortos helyzetek)
6. Nem érdekel a természet és az állatok
6. Nem érdekel a természet és az állatok
Szeretem a természetet, de szinte semmilyen természetfilm, kezdeményezés stb nem hoz lázba. Az állatok meg szimplán nem érdekelnek. Se olvasni, se nézni róluk valamit, se tartani egyet. A kacsák és cuki kis madarak azért szerelmeim. Főleg a kacsák. :D
7. Nem tudom felvállalni magam
7. Nem tudom felvállalni magam
Ha mások előtt kell vállalnom, melyik a kedvenc filmem, mi a véleményem, mi a vallási meggyőződésem… attól kíméljenek. Leírni csak-csak jobb. Bár az sem mindig.
8. Igazi INFP
8. Igazi INFP
Ahogy kivettem a jellemzésekből, sok tulajdonságom egyezik az INFP típus általánosításaival: fáj az igazságtalanság, segítőkész vagyok, de néha elviselhetetlen, mindent az én hibámnak tekintek, vonz a művészet egy-egy ága, sírok, amikor dühös vagyok stb.
Az összes évszakos csoda elér. Az összes. Sőt, még nyári is van, a “naplementekor néha elúszik az élet értelme” szindróma. Cuki.
10. Bánj úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak - majdnem
10. Bánj úgy, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak - majdnem
Abszolút híve vagyok ennek az elvnek, csak ha épp bunkó kedvem van, lehet, hogy bunkózok. Cserébe visszaadhatod. Nyugodtan. Nincs jogom reklamálni miatta.
Második megálló: 9 imádott dolog
Azt hiszem, itt sikerült a legtöbb top tízes dolgot leírnom.
1. Forróság
Második megálló: 9 imádott dolog
Azt hiszem, itt sikerült a legtöbb top tízes dolgot leírnom.
1. Forróság
25 fok alatt nincs élet. De tényleg. Az a jó, amikor égeti a bőröm, vagy az ajkam alá vékony rétegben kiül az izzadság. Csutakra izzadni én se szeretek, de minden más jöhet!
2. Napfény
2. Napfény
Sötétben nem látom az élet értelmét. Depis vagyok, mint a retek. Ez és a felső pont egyébként a szuperérzékenység műve. A szuperérzékenység magában foglalja a hideg és a sötét rosszul tűrését.
3. Csoki, kávé, sütik, fagyi
3. Csoki, kávé, sütik, fagyi
Cukorfüggő vagyok. Persze a csak gyümölcsből és piskótából álló csodákat végszükség esetén eszegetem, ahogy a cukros üdítőket és gyümölcsleveket is cukorszerző célzattal. Ide a csokival, kakaóval, mogyoróval, joghurttal, karamellel az édességekben!
4. Foci, foci, foci
4. Foci, foci, foci
Szurkolóként és nézőként is nagy szerelem, de ritkán játszom. Szeretem az összetartó erejét, amikor flamandok és vallonok egy emberként lesznek belgák a válogatott meccse alatt. Szeretem a szépségét, mind a pályán, mind azon kívül, a rászorulókat támogató- és toleranciakampányok esetén. Szeretem a remek történeteket, kapcsolódó mémeket, emberi vagy statisztikai oldalakat mutató cikkeket. Ezt az egészet, ahogy van.
A szurkolói létet elkötelezettebbnek tartom sok más érdeklődésnél. Kevésbé hasonlít a zenekarok szeretetére, mint az állattartásra. Bizony. Egy klub, egy válogatott, egy életen át. Néha nehéz, de maximálisan megéri.
6. Írás
6. Írás
Tipikus lehet olvasói körökben, tudom. És mégis… ami iránt ilyen szinten elkötelezem magam, az nagyon ritka és életen át tartó alázatos elköteleződést jelent. Ez az írás és a szurkolás.
7. Modern klasszikus
7. Modern klasszikus
Ez is saját fogalom, ez alatt a filmek, sorozatok, videojátékok klasszikus aláfestő zenéit értem. Meg minden mást, ami nem klasszikus :D
8. Nyár éjszakán az erkélyen
8. Nyár éjszakán az erkélyen
Nincs csodálatosabb élmény, mint a gyönyörű utcánkat nézni kis pizsamában, egy nyári éjjelen. Így akarok meghalni.
9. Eső
9. Eső
Ez is tipikus, de nem véletlenül. Odabent bámulni, hallgatni egy vihart, kint a jó meleg vagy a kellemes hűvös közepette érezni a bőrömön, ahogy lassan csepereg… mondjátok, hogy nem tökéletes.
Szóval ellenőrizgetem, hányszor járok mosdóba, mennyire vagyok éhes-szomjas, és egész tünetgyűjteményem van, aminek nagy része nem sokat ér, mert régebb óta élek együtt ezekkel a tünetekkel más okból pl. bőr szárazsága, látásromlás. Nem is beszélve arról, amikor innovatív fejlesztések láttán úgy ugrálok, mint egy cukorbeteg, és előre tervezem, hogy minden nyugdíjra spórolt pénzem ezekre a fejlesztésekre verem el. Holy para.
2. Vakság
8. Kritika, kritika
Nagyon könnyű megbántani. Nagyon. Nem csak egyértelmű dolgokkal ám, valakinek jóindulatú, kedves tanácsadással is sikerült, mert úgy éreztem magam tőle, hogy semmihez sem értek. Rohadék kis tulajdonság, de együtt kell vele élni.
Ötödik megálló: 6 hely
Nehéz volt hatot összeszedni, nem vagyok utazó típus.
1. Manchester
A húsokat nagyon megválogatom, de a növények aztán jöhetnek: nyers krumpli, spenótlevél, tökfőzelék, olajbogyó, nyami.
Sokat tanultam általa a Manchester United tragédiájáról, és ízelítőt kaphattam a csodálatra méltó egykori nagy alakokról. Minden csapatnak kívánok egy Bobby Charltont, egy Harry Gregget, és különösen egy Jimmy Murphyt!
Az vagy, amit olvasol, nem? :D
Remélem, tetszett ez a tag. Ha részletekre vagy kíváncsi, állok rendelkezésedre!
Kihívottjaim: konkrét embereket most nem szívesen bombáznék ezzel, de örülnék, ha pár molyos figyeltem megpróbálkozna vele, akár kommentek közt.
Harmadik megálló: 8 félelem
Ennél a pontnál is sok legnagyobb félelem kerül bemutatásra.
1. Cukorbetegség
Ennél a pontnál is sok legnagyobb félelem kerül bemutatásra.
1. Cukorbetegség
Ezt konkrétan fóbiás szintre fogom emelni egyszer. Borzasztóan tartok tőle, mert alapvetően se kellemes, szurkálnod kell magad, rendszeresen enned (srácok, nem tudok rendszeresen enni), mindig legyen nálad kockacukor, és ami a legrosszabb, le kell mondanom a cukorról.
Csak ezt ne... |
2. Vakság
Szemem fénye a szemem fénye. Ha egyszer bekövetkezne (hál’ Istennek, cukorbetegség is okozhatja), akkor láttatok utoljára az élők sorában.
3. Gyenge vagyok?
3. Gyenge vagyok?
Amilyen személyiségtípusom és alkatom van, jogos a kérdés. Meg aztán utálok is a gyenge, törékeny, védenivaló lenni.
4. Hová tartunk?
4. Hová tartunk?
Ez alatt mindent lehet érteni, ami a jövőben valószínű: háború, természeti katasztrófák, közeledő jégkorszak, vagy akár csak az, hogy jó orvossá és íróvá tudok-e válni, lesz-e a állandó lakhelyem, meddig fogok élni, meddig fogom szeretni az életet stb. És akkor a jelentéktelenebb dolgokról nem is beszéltünk, pl hogy merre tart a világ labdarúgása.
5. Univerzumunk és az emberiség halála
5. Univerzumunk és az emberiség halála
Ijesztő belegondolni a teóriákba. Ijesztő.
6. Karrier
6. Karrier
Na most, önbizalom és én szeretnénk egymást, csak nem tudjuk. Úgyhogy túl sok hitem nincs abban, hogy képes leszek megállni a lábamon.
7. A végzős év és egyetem
Lásd, előző ponty.7. A végzős év és egyetem
8. Kritika, kritika
Nagyon könnyű megbántani. Nagyon. Nem csak egyértelmű dolgokkal ám, valakinek jóindulatú, kedves tanácsadással is sikerült, mert úgy éreztem magam tőle, hogy semmihez sem értek. Rohadék kis tulajdonság, de együtt kell vele élni.
Negyedik megálló: 7 kívánság
Ez abszolút azt tartalmazza, ami jött.
1. Se beteg, se durva, se szennyezett
Ez abszolút azt tartalmazza, ami jött.
Kívánj egyet! |
1. Se beteg, se durva, se szennyezett
Hát nem kisebb vággyal kezdünk, mint a világ megváltása. A betegségek gyógyíthatóak legyenek egytől egyig, az emberek társak, a környezet tiszta és ne fenyegessen túlnépesedés, energiaforrások kimerülése.
2. A személyiség változása
2. A személyiség változása
Nem titkoltan erősebb, határozottabb személyiséget szeretnék, több vággyal a jótett iránt.
3. Csak adjak ki mindent
Amennyi tervem van könyves téren, örülök, ha nem dobom fel a bakancsom, mielőtt kiadnék, megosztanék minden írást és elolvasnék minden tervezett könyvet.
4. Manchester, Manchester…
4. Manchester, Manchester…
Ha csak egy helyre mehetnék, az Manchester lenne, egy jó kis meccs hétvégéjére.
5. Magyar vagy olasz?
Jó lenne, ha ott telepednék le végleg, ahol egy egész életet leélnék. Debrecen, Győr, valami olasz város… ezek mind játszanak eddig.
6. Életmódváltás
Le kéne tenni a cukrot (azért nem teljesen), tejet, többet mozogni és a lelki egészséggel foglalkozni, stb. Kemény lesz. Ja, és komfortzóna tágítása. Az is egészséges. Ezek, elnézve magam, tényleg csak kívánságok.
7. Nyom a világban
Mint állítólag a többi Bak, nyomot akarok hagyni a világban. Jó értelemben.
Ötödik megálló: 6 hely
Nehéz volt hatot összeszedni, nem vagyok utazó típus.
1. Manchester
Azt hiszem, ezt nem kell magyarázni. Mindenképp szeretnék megnézni egy Manchester United mérkőzést, elmenni a múzeumukba és stadiontúrára, valamint a National Football Museumba. A többit meg majd kitaláljuk.
2. Brüsszel
Manchester |
2. Brüsszel
Ennél csak kattant az agyam, hogy én látni akarom az Atomiumot és a főteret éjszaka. Ennyi :D
3. Prága
3. Prága
Nem tudom megmagyarázni. Prága. Tesóm ismeri, mint a tenyerét.
4. Olaszország
4. Olaszország
Nem titkolom, hogy ide is költöznék akár, úgyhogy látnom kell.
5. Spanyolország
Kis összehasonlítás végett Olaszországgal.
6. Lengyelország
Nem tudom megmagyarázni. Lengyelország.6. Lengyelország
Hatodik megálló: 5 étel
Ez is csak jött, nehéz végiggondolni.
Ez is csak jött, nehéz végiggondolni.
1. Sült hal, jó sok citrommal
Bármikor vevő vagyok rá. Fél citromot rá tudok nyomni :D
2. Sült krumpli
Olyannyira kedvenc köret, hogy magában is eleszegetném időnként vacsorára.
3. Nyers krumpli
Héjat le, és együnk! |
4. Aszalt barackkal töltött, baconbe tekert pulykaszeletek
Csak nézz rá a nevére. Ha hús, akkor ez a legesélyesebb.
5. Frankfurti leves
Az alföldi gulyásleves mellett ez az, amire biztos nem mondanék nemet, hiába nem vagyok leveses.
Hetedik megálló: 4 könyv
Arra törekedtem, hogy változatos legyen a lista, mind a könyvek témáját, mind az érzelmi kötődésem tekintve.
1. Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony
Arra törekedtem, hogy változatos legyen a lista, mind a könyvek témáját, mind az érzelmi kötődésem tekintve.
1. Kertész Erzsébet: Vilma doktorasszony
Örülök, hogy egy olyan magyar nő útját olvashattam az orvosi pálya felé, akinek nagyobb nehézségekkel szembenézve sikerült elérnie a célját, mint amekkorák nekem vannak.
2. Paul S. Kemp: Áramlatok
2. Paul S. Kemp: Áramlatok
Életem legmeghatározóbb könyvsorozata az Áramlatok-duológia. Elindított az elfeledett valódi énem, a karakterorientáltság felé, és először adott feledhetetlen élményt az olvasmányaim közt. Meg aztán, legkedvesebb karakterem valaha, Khedryn Faal!
3. Örkény István: Válogatott egyperces novellák
3. Örkény István: Válogatott egyperces novellák
Örkény egy zseni. Ez a műfaj egy zseni. Örkény egy zseni. Már csak az összes kellene egyszer! (Khm, többször)
4. Alex Ferguson: Önéletrajz
4. Alex Ferguson: Önéletrajz
Első futballhoz köthető olvasmányom, ráadásul egy olyan személy története, aki a Manchester United és az egész futballvilág legzseniálisabb menedzsere volt. Hölgyeim és uraim, Sir Alex Ferguson!
Nyolcadik megálló: 3 film
Hasonló volt a koncepció, mint a könyveknél.
1. A Sith-ek bosszúja
Hasonló volt a koncepció, mint a könyveknél.
1. A Sith-ek bosszúja
A Star Wars szériáját mindenképp meg akartam említeni, mint fontos filmek az életemben. Az igazi olvasói úton is elindítottak, a Darth Plagueis című könyv által, így itt a helyük. Örök kedvencemnek A Sith-ek bosszúját vallom, persze a Zsivány Egyes és az Új remény is élen járnak.
2. Oroszlánkirály II.
2. Oroszlánkirály II.
Bűn fogant, gyász nevelt, változásra képtelen…
Gyerekkorom kedvenc meséje. Kívülről fújtam a betétdalait, és most újratanulni készülöm ezeket.
3. United
3. United
Gyönyörűség |
Mellesleg, méltó feldolgozásnak tartom (leszámítva egy apró hibát)
Kilencedik megálló: 2 dal
Itt inkább a jelentésre koncentráltam, mint az x-faktorra.
1. Roy és Ádám: Az otthon itt van
Egy szívhez szalad sok kis ér, sok szívet hajt egy cseppnyi vér...
Itt inkább a jelentésre koncentráltam, mint az x-faktorra.
1. Roy és Ádám: Az otthon itt van
Egy szívhez szalad sok kis ér, sok szívet hajt egy cseppnyi vér...
Ez aztán maga az otthon, a magyarság, és a gyerekkor kapcsolata későbbi Lilivel. Ponty.
2. The Chainsmokers: Sick Boy
2. The Chainsmokers: Sick Boy
Don't believe the narcissism,
When everyone projects and expects you to listen to 'em
When everyone projects and expects you to listen to 'em
Feed yourself with my life's work.
How many likes is my life worth?
How many likes is my life worth?
Ezt elneveztem az azonosulós dalomnak. Persze nálam általában másképp kell értelmezni a dolgokat, ennél például az az énem tud nagyon azonosulni, amit a dal hozott ki belőlem, ami részben csak a dal miatt vagyok. A fenti idézetek pedig alapvető személyiségem azonosulási pontjai.
Tizedik megálló: 1 kép rólad
Sajnálom, nem most lesz face reveal. Cserébe szolgálhatok egy ilyennel, ami szintén én vagyok:Hát na... |
Az vagy, amit olvasol, nem? :D
Remélem, tetszett ez a tag. Ha részletekre vagy kíváncsi, állok rendelkezésedre!
Kihívottjaim: konkrét embereket most nem szívesen bombáznék ezzel, de örülnék, ha pár molyos figyeltem megpróbálkozna vele, akár kommentek közt.
0 megjegyzés