Féléves kiakadás book tag
július 29, 2018
Sziasztok! :)
A jó öreg Anna a múltkori lendületével kihívott még két könyves tagre amellett, hogy egy pár hónapos szépséget se osztottam meg, mert nem akartam book taggel indítani. Jó, mi?
Nemsokára látni fogjátok ezeket is, csak nem úgy terveztem, hogy book tagekből fog állni a blog, úgyhogy kis türelmet kérek. (Persze lehet szó előrehozásokról, ha úgy szeretnétek.)
A jó öreg Anna a múltkori lendületével kihívott még két könyves tagre amellett, hogy egy pár hónapos szépséget se osztottam meg, mert nem akartam book taggel indítani. Jó, mi?
Nemsokára látni fogjátok ezeket is, csak nem úgy terveztem, hogy book tagekből fog állni a blog, úgyhogy kis türelmet kérek. (Persze lehet szó előrehozásokról, ha úgy szeretnétek.)
Na, most már kellően kiakadva érzem magam ehhez a taghez, amit módszeresen azzal kezdtem, hogy molyról kipuskáztam, miket olvastam idén. Ööö… ne firtassuk a memóriám. Csak kezdjünk!
Mivel a szűk elitembe vettem fel, mi más is lehetne, mint A nagy illúzió, Benyák Zoltántól?
Szürrealista túlvilági túra - már hangzásra se lenne szívem kihagyni, de a megvalósítás is prima primissima.
2. Legjobb folytatás, amit eddig 2018-ban olvastam
A mágia árnyalatai második része, a Gyülekező árnyak lesz a befutó. Nehéz lett volna dönteni, ha befejező köteteket is figyelembe veszek, ugyanis a Remények Jordan számára is ott fut az élen, valahol Usain Bolt sebességével, de így egy laza kitiltással Schwab megelőzte.
Végig fenntartja az izgalmakat, szépen építkezik, észre se veszed, hogy annyi oldal pereg az ujjaid közt, mire a viadalhoz érsz.
3. Egy új megjelenés a várólistámon
Régóta várólistán volt a Leia, Princess of Alderaan, de végre megjelent az év első felében magyarul is (Claudia Gray: Leia, az Alderaan hercegnője)
4. Legjobban várt megjelenés az év második felére
Hát én meg vagyok lőve második féléves megjelenésekkel. Semmi nem rémlik, és semmit nem is találtam, amit várnék és biztosan megjelenik. De most el vagyok halmozva olvasmánnyal, azokkal se tudok végezni. (Nem hallom, hogy de rossz nekem :D)
5. Legnagyobb csalódás
Kosztolányi Dezső: Édes Anna
Volt egy elképzelés a fejemben róla, hogy milyen bánásmód és karakterjegy lesz majd az, ami miatt Annával azonosulni tudok és Vizyék ellen fordulok, de ez sajnos nem valósult meg. Vizyvel valóban nem szimpatizáltam, de Vizyné története és tettei számomra teljesen érthetőek és átérezhetőek voltak, még csak nem is tartottam olyan kegyetlennek. Úgy hiszem, Anna karaktere nem is reális, és pusztán a kommunikáció hiánya sodorta a végkifejlet felé. Más történet jött át, maradjunk ennyiben…
6. Legnagyobb meglepetés
Robin O'Wrightly: Az amulett rejtélye
Ez egy vicces sztori. Úgy vettem meg anno Könyvfeszten, hogy csak szemezés szintjén, ha voltunk. De az amulett okos, tudta, hogy nekem majd kelleni fog, és magához vonzott. Király vagy, amulett!
Robin O'Wrightly: Az amulett rejtélye
Ez egy vicces sztori. Úgy vettem meg anno Könyvfeszten, hogy csak szemezés szintjén, ha voltunk. De az amulett okos, tudta, hogy nekem majd kelleni fog, és magához vonzott. Király vagy, amulett!
7. Kedvenc új író (debütáló vagy neked új)
Benyák Zoltán nekem szégyenszemre igen új volt, és annál kedvesebb is. A nagy illúzióról írt értékelésemet itt olvashatjátok.
8. Legújabb képzeletbeli szerelmem
Nem szoktak szerelmeim lenni. Ha nagyon választani kéne, az a Robin Dare, aki az Érzések Jordan számára-ban feltűnt, az túltesz az összes önmagán és ellenfelén is.
9. Legújabb kedvenc karakter
Alucard Emery hamar levett a lábamról a Gyülekező árnyakban, és hosszas megfontolás után se találtam hasonló élményt, ha új karakterről van szó, úgyhogy epic win!
10. Egy könyv, ami megríkatott
...de olyan még nem volt. Már hogy, soha.
Egyszer betervezünk ilyet.
11. Egy könyv, ami boldoggá tett
Tomcsik Nóra meséje, A hercegnő és a sárkányok dala igazi kis boldogságbomba!
Édes romantika, hősi hangulat, biztosra vehető happy end és egy kis barangolás a valóságtól és gondoktól messze.
12. Kedvenc könyvadaptáció, amit ebben az évben láttam
Ilyen utoljára tavaly volt, a Gyűrűk ura trilógia. Abból A király visszatér volt a befutó.
13. Legszebb könyv, amit kaptam/vettem az évben
O-da-va-gyok a Lingea könyvek borítóiért! Gyönyörűek és taperolósak. Mondtam már, hogy idült könyvperverzségben nem-szenvedek? :D
Képen sajnos nem látszik jól a különleges felületük, de cserébe a kedvenc regényborítóm meg tudom mutatni, voilá:
Képen sajnos nem látszik jól a különleges felületük, de cserébe a kedvenc regényborítóm meg tudom mutatni, voilá:
14. Kedvenc értékelés, amit az idén írtam
Tudod Lili, amikor még írtál értékeléseket. (Eléggé el vagyok maradva párral :D)
A humor a kenyerem ilyenkor, de Az ember tragédiája / A civilizátor páros értékelése számomra az egyik legkedvesebb. Ezt molyon olvashatjátok. Ha pedig tényleg humor kategóriát nézzük, amit az Oculusnál elkövettem, vagy Az amulett rejtélye értékelésekor, azokat tudnám megnevezni.
15. Könyvek, amiket még ebben az évben el szeretnék olvasni
J. K. Rowling: Harry Potter and the Sorcerer’s Stone (Philosopher’s-t nem tudtam szerezni, rip)
Robin O’Wrightly: Erelem
Tomcsik Nóra: A változások kora
Kármán József: Fanni hagyományai
Allan Pease - Alan Garner: Szóbeszéd
Paul R. Scheele: Villámolvasás (ezzel kezdem és akkor gyorsan végzek)
Továbbá megkezdett könyveim:
Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai
Timothy Zahn: A Birodalom örökösei
Ady Endre: Válogatott versek
V. E. Schwab: A fényigéző
Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai
Timothy Zahn: A Birodalom örökösei
Ady Endre: Válogatott versek
V. E. Schwab: A fényigéző
Remélem, tetszett ez a tag. Úgyis jövök még kettővel...
A következő bejegyzés ismét egy ajánló lesz, de fogunk újra irodalmi témát is kivesézni.
Mivel kifejezetten féléves a tag, nem hívnék ki nagyon senkit így, augusztus felé száguldva. De a következő alkalommal nem ússzák meg :D
0 megjegyzés