Star Wars regények, amiket érdemes elolvasni

július 30, 2018

Sziasztok! :)

Nem titok, hogy nagyon szeretem a Star Wars világát, sőt, igazán attól az olvasástól számítom rendes könyvmolynak magam, amit 2016-ban, körülbelül két évvel ezelőtt az első ilyen regényem, a Darth Plagueis jelentett.
Azóta tizennyolc könyvet olvastam el az univerzumból, egyet félbehagytam, egy függőben van jelenleg is, és további egy tervben. A könyvek számát tekintve ez nagyon kevés, de épp elég volt arra, hogy néhány maradandó olvasmányélményt összegyűjtsek, amiről érdemesnek tartok egy ajánlót írni.

Lássunk hát öt egykötetest vagy épp sorozatot, amit minden rajongónak jó szívvel tudok ajánlani!

1. John Jackson Miller: Kenobi
Nem túlzok, amikor azt állítom, hogy a Kenobi az egyik legkedvesebb olvasmányélményem mind közül, és nincsen benne politika, ármány vagy űrcsata, egyetlen Erő-használója pedig egy remetének készülő Jedi, aki igyekszik hétköznapi emberként viselkedni.
Mégis mitől lesz izgalmas és feledhetetlen?
Kenobi egy veszélyekkel teli, titokzatos bolygón telepedik le, az ikonikus Tatooine-on. Ez a bolygó olyan részleteket kapott Miller kezei közt, hogy a legkidolgozottabb helyszínnek érződik az univerzumból olvasás közben, és akaratlanul is beleszeret az egyszeri olvasó, ha eddig még nem tette volna. Településeket, természetföldrajzi tájakat és képződményeket, a hétköznapi életet, közlekedést, és a buckalakók életét, legendáját, néhány szokását ismerhetjük meg, ami eleven, lélegző bolygóvá varázsolja a Kiválasztott szülőfőldjét.
Ezen a különleges helyen lel egy oázisra Kenobi, ahol azonnal megkezdődnek a találgatások a származásáról és kilétéről, amiről konokul hallgat. Azonban az ő segítségére is szükség van egy olyan vidéken, ahol nemcsak a buckalakók jelentik a legnagyobb veszélyt...
Titkokkal teli, drámai végkifejlet felé haladó történet, hiteles karakterekkel és vívódásaikkal, jó humorral fűszerezve.

Obi-Wan Kenobi
Csillag: 5/5*

2. Paul S. Kemp: Áramlatok
Valószínűleg én lennék egy magyarországi Olvass Áramlatokat! mozgalom legbuzgóbb önkéntese. Mit önkéntes, alapító! De ha a viccet félretesszük, ez a sorozat megérdemelné a nagyobb olvasótábort, hibái ellenére is.
Első olvasáskor még a nagy elsők élménye volt az, ami lángra lobbantott a világa iránt (első karakter, akinek függősége van, első időutazással foglalkozó történet stb), újraolvasáskor viszont tisztult annyira a helyzet, hogy lássam, nem a világ legjobb könyvéről van szó, de egy nagyon jóról, amit a karakterei, azok erős motivációi és háttere, valamint a különleges elemekkel operáló története miatt érdemes megtapasztalni. Olyan elemekről van itt szó, mint az időutazás, vagy a szerves technológia és annak hátulütői.
A valaha volt legnagyobb fordulatot tartalmazza, amit olvasóként átéltem, a máig töretlenül kedvenc trióm főszereplésével, két izgalmasan felépített kötetben. Sorozatértékelő hamarosan!
Csillag: 5/5*

3. E. K. Johnston: Ahsoka
Egy Jedi, aki bujkálni kényszerül egy mindentől távol eső bolygón, miközben segítenie kell annak lakosait, ha azt akarja, hogy ne essen bántódásuk. Ismerős? Nos, eddig valóban hasonlít a Kenobira, de semmi másban!
Ahsoka nem marad egy bolygón sokáig, és még csak remetének se kell lennie, hogy betölthesse szerepét a Birodalom elleni lázadásban. Nem buckalakókkal és súlyos titkokkal küzd meg, hanem a megszálló birodalmiak ellen, pár földművest próbálva védelmezni és segítségéül hívni egyben.
Kalandos, jól felépített, és igazi csemege a Clone Wars és Rebels sorozatok kedvelőinek. Az előbbi sorozat végignézése után ajánlott, spoilerek elkerülése végett.
Csillag: 5/5

4. Claudia Gray: Elveszett csillagok
Egy romantikus történet a messzi-messzi galaxisban? Naná!
Az Elveszett csillagok a Birodalom elleni küzdelmet egy újszerű történeten keresztül mutatja be, ahol a főhősök szemszögéből olvashatunk az eredeti trilógia legfontosabb történéseiről, miközben saját életútjuk bontakozik ki a lapokon.
Thane Kyrell és Cienna Ree mindenben különböznek, amiben csak lehet: máshonnan jönnek, más a családjuk és annak szokásai, az értékrendjük, a külső adottságaik... két dolog mégis összeköti őket és szoros barátságot formál köztük: a repülés és a vágy a coruscanti tisztképzés után, hogy később a Birodalmat szolgálhassák. Míg Thane azonban rájön, hogy a Birodalom valójában mennyi szenvedést és félelmet hozott a galaxisba, addig Cienna görcsösen ragaszkodik a szolgálathoz, mivel esküt tett a Birodalomnak, ami számára szent és megszeghetetlen.
Kettejük kapcsolatba barátságból csap szerelembe, szerelem és harag közt csapong, de azt biztosan tudják, hogy egymás ellen soha, semmilyen körülmények közt nem akarnak harcolni. De a háborúban nem választhatod meg, ki ellen harcolj, átállni viszont van lehetőséged. De esküszegés árán?
Vívódásokkal teli, viharos szerelem, családi dráma és egy háborús történet, amit Luke, Leia és Han után kisebb szereplők sorsán keresztül élhetünk át újra.
Csillag: 5/4,5


5. Drew Karpyshyn: Darth Bane
Darth Zannah
Végül egy igazi alapmű, a nem ok nélkül népszerű Darth Bane trilógia.
A sorozat annak a legendás Sith-nek a történetét meséli el az apatrosi kezdetektől, aki megalkotta a Kettő Szabályát, és érvényesítette, abba a hitbe ringatva a Jediket, hogy a Sith-ek eltűntek a galaxisból.
Agyafúrt, mindenre elszánt gonoszok jelennek meg a sötét oldalon Bane és tanítványa, Zannah személyében, míg a Jedik hamar a hozzám hasonló Jedi-pártiak szívébe férkőznek.
Annak ellenére tudom ajánlani, hogy az első részre három csillagot adtam és Bane a legutáltabb főszereplő a listámon. Hogy miért?
Az összes fontosabb karakter története erős és izgalmas, a legtöbb gonosz ugyanolyan közel került a szívemhez, mint a világos oldal, és rengeteg érdekes tanítást, fantáziadús varázslatot, legendát tartalmaz.
Több, mint egy éve olvastam el a zárókötetet, de a Sith-dogmákat nem tudtam elfelejteni:

A lelki béke hazugság, csak a szenvedély létezik.
A szenvedélyből erőt merítek.
Az erő lévén hatalmat szerzek.
A hatalom lévén győzelmet aratok.
A győzelem révén a láncaim lehullnak.

Aki nem rökönyödik meg Bane Jedikről és az erősek - gyengék kapcsolatáról alkotott gondolataitól, azok bizonyosan meg fogják kedvelni őt is.
Csillag: 5/4,3

Ezek hát az én ajánlásaim, de szívesen várom a tiéteket is!

You Might Also Like

0 megjegyzés

Molyon is fent vagyok ;)

Keress a Facebookon ;)