Sziasztok! :)

Az írók gyakran merítenek a való életből: saját tapasztalatokból, olvasott vagy hallott hírekből, mások életéből és tulajdonságaiból stb.
Karakterek, cselekményelemek és tanulság szempontjából is fontos a hitelesség, amit tapasztalatokra, megtörtént esetekre lehet a legkönnyebben alapozni. Egy valós tapasztalat leírásával a hiteltelenség hibája olyan hatékonyan kiküszöbölhető, mint alapos kutatómunkával, de sajnos nem minden esetben működik.
Összegyűjtöttem a való életből merítés néhány esetét, ami bemutatja az előnyeit és problémáit.
Mi a helyzet akkor...



...amikor hihetetlennek hangzik, de igaz:

A tapasztalatok felhasználásában a legnagyobb kihívást a hihetetlen esetek adják. Elhitetni egy olyan olvasóval, aki nem találkozott még az adott jelenséggel, hogy amit a szerző leír, tényleg megtörtént vagy valahol a mindennapok része, nehéz vállalkozás.
Három könyvön keresztül szeretném ezt kifejteni, spoilermentesen:


Ebben a könyvben fontos elem a hiteles és életszagú ábrázolás.
Igazi, lecsúszott emberekkel - vagy épp lényekkel - találkozhatunk, függőségektől kezdve laza erkölcsökig minden megjelenik. Számomra volt egy pont a kötetben, amire azt tudtam mondani, életszagú, de biztos, hogy ilyen sehol sem létezik. Nem spoiler, az író oldalán, blogokon is lehetett olvasni róla, így leírom: a Biblia lapjaiból cigit sodorni.
Elképzelhető? Nekem abszolút.
Elhiszem, hogy létezik ilyen a fejlett országokban? Hát...
Többször volt szerencsém beszélni az írónővel, akitől megtudtam, hogy bizony nem magától találta ki ezt a... mondjuk úgy, felettébb szokatlan Biblia használatot.
Ilyen esetekben érdekes, ha fogalmad sincs arról, hogy amit olvasol, az nem fikció. 




Nem olvastam a könyvet, viszont értékelések közt rábukkantam egy érthető kifogásra vele kapcsolatban. Valakinél láttam, hogy hiteltelennek találta, hogy a matekos diák szabadidejében deriválgat, csak mert matekos, és a többi, és a többi.
Ha ez mindenkire igaz, az valóban eléggé hiteltelen, de ha csak egy-két tanulóra jellemző, azt kell mondjam, tényleg van ilyen. Ez már az én saját tapasztalatom, ami más számára talán elképzelhetetlen. Ez az igazi kihívás egy középiskoláról szóló sorozat írásában: vannak általánosnak mondható jellemzők, de mind máshonnan jövünk.





A klasszikusok ilyen szempontból a legérdekesebbek. Abból adódóan tűnhet úgy, mintha irreális valóságot ábrázolnának, hogy más korban íródtak.
A Vörös és fekete történetét tökéletesen elspoilerezte a tanárunk, szigorúan ezek alapján írok.
Logikátlannak tartok néhány lépést a szereplők részéről, különösen a történetnek azt a részletét, amit egy valós újságcikk ihletett. Azért nehéz megítélni, mennyire hitelesek egyes elemek, mert nem ismerhetjük az akkori világot úgy igazán, tudjunk róla bármennyit is. Azzal a fejjel kellene gondolkodnunk, abban a rendszerben élnünk. Szerintem az már csak az olvasótól függ, mit gondol az elvileg hitelesen bemutatott emberekről, életekről, lehetnek bármennyire szokatlanok, logikátlannak tűnők. Az, hogy mennyire sikerül ezekkel megbarátkozni, más kérdés.

...amikor önéletrajz kerekedik belőle:

Valamikor a szerző rejtve vagy bevallottan rengeteg elemet ment át a saját életéből és környezetéből, mintegy önéletrajzot ír.
Azt vallom, hogy ezzel még elképesztő mértékben sincs gond, ha egy tanulságos és minőségi történet válik belőle. A probléma ott kezdődik, ha öncélú, nincs meg a hajlandóság bizonyos elemek megváltoztatására, esetenként elhagyására, vagy a szerző nem tudja őket jól visszaadni pl. izzadságszagúan ábrázolja korosztályát, hiába ismeri, éli meg (elvileg).
Ide nem hozok példát, de remélem enélkül is érthető, mire gondolok.

...amikor az üzenetet tartalmazza, hozzáad a történethez:

Elérkeztünk a valóságból merítés legszerencsésebb esetéhez, amikor tökéletesen klappol minden.
Nálam az Édes Anna volt az a könyv, aminek az értékelésekor sokat nyomott a latba a hitelesség érzése. Tökéletesen olyannak tűnt, mintha Kosztolányi az ismerőseit írta volna bele. Minden karaktert, élethelyzetet, gondolatot, reakciót el tudtam képzelni a korban.
Szépirodalomnál maradva, a realizmus kapcsán hallom legtöbbször azt, hogy koruk társadalmát bírálják, így elvileg bármivel is találkozunk, az hiteles és az üzenet közvetítésének eszköze. Azt hiszem, ha tanulságról van szó, akkor is fontos, hogy legalább elképzelhető legyen, amiről olvasunk, vagy kellően abszurd, parodisztikus.
A láthatatlan ember mondanivalója miatt például egy szélsőséges antihőst kapunk, valahol viszont mind tudhatjuk, hogy hiteltelenül gonosz ember nem létezik.

Ez tehát az én véleményem, de ha megosztanád a tiéd, vagy más eseteket is említenél, azt is szívesen várom!